Előkészületben lévő könyveim

Az alábbiakban egy részlet az előkészület alatt álló könyvemből:

Erdei történetek

A húsz meséből álló mesekönyvből megismerkedhetünk az álomszuszék Medve Móriccal, Medvéné asszonysággal és ikerbocsaikkal, a sportrajongó Vaddisznó Vendellel, Vaddisznónéval és számtalan kis vadmalacukkal, fény derül rá, hogy miért késik a tavasz vagy éppen megtudhatjuk, hová tűnt el Borz Barnabás, de az is kiderül, hogy hogyan járt túl a krokodilok eszén Nyúl Imbila. A történet nem mentes a humortól, sem a testvér féltékenységtől, de a pletykáktól sem tartja távol magát. Igazi csemege a gyermeklelkű felnőttek számára is!

Vidám versek

A Vidám versek sorozat első könyvecskéje A három szarka című verset tartalmazza, amelyből kiderül, hogy ki a legnagyobb tolvaj, és hogy megéri-e hencegni. A Sorozatot Nagy-Bán Kitti illusztrálja.

Ínyenc kapitány kalandjai

Ínyenc kapitány és bandája éppen a Madártej-tengeren hajókázott, amikor a kapitány megszomjazott.
– Limonádét ide, de azonnal! – kiáltotta le a szakácsnak a kormány mögül. Ínyenc kapitány kedvenc itala ugyanis a limonádé volt, de nem ám cukorral, hanem kizárólag mézzel és frissen facsart citromlével. A kapitány kegyetlen haragjával kellett szembenéznie annak, aki másképp készítette.
B. Ödön, azaz Bödön, a szakács azonnal lerohant a kamrába, kereste a limonádéhoz valókat, de csak egy fonnyadt citromot talált, amelyből egyetlen csepp levet sem sikerült kipréselnie, hiába erőlködött a legújabb fejlesztésű citruspréssel. Amikor a mézes csupor tetejét felemelte, csak néhány nyalakodó kis muslicát talált az edény aljába ragadva. A méz is mind elfogyott.
Bödön bizony a limonádéhoz cukrot használt és végszükség esetére tartogatott, bolti citromlevet bontott! Amikor Ínyenc kapitány megkóstolta, a padlóra köpte.
– Fújj, mi ez a lötty? – csattant fel. – Hol van az én frissítő limonádém?
– Kapitány, jelentem elfogyott a citrom is és a méz is! – szorongatta a citromleves üveg kupakját Bödön.
– Mi az, hogy elfogyott? Miért nem figyeltél oda, fiam? Ezért megfelezem a nyalóka adagodat! Azonnal irány a legközelebbi citromsziget! – emelte magasba a kardját Ínyenc, akarom mondani emelte a magasba a fakanalát Ínyenc, parancsot adva a vitorlák felhúzására. – Te meg, Suvick fiam, takarítsd fel azt a borzalmat a padlóról, mielőtt ragadni kezd! – utasította a hajósinast.
– Vitorlát bonts! – harsogta Pesto, az első tiszt.
Az óriáspalacsinta vitorlák úgy dagadtak, akár a frissen rázott dunyha, amikor a Kondér elindult a legközelebbi citromsziget felé a Madártej-tengeren.
Az égen békés tojásfehérje felhők úsztak. A sziget messziről sárgállott a rajta lévő citromfáktól, amelyek akkora gyümölcsöket teremtek, akár a fejed, és olyan magasra nőttek, hogy a tetejükről látni lehetett az Északi-sark hegyeire szórt porcukrot, amit ugye Ínyenc soha sem kóstolt volna meg, még akkor sem, ha az életében többé nem ihatott volna limonádét.
– Gyerünk, mihaszna habcsókok! Le a csónakokkal! Egy, kettő!
A kalózok egy zsákkal és egy hosszú létrával szálltak partra, élükön a kapitánnyal. Elsőként Bödön mászott fel a magasba, hogy megtöltse a zsákot citrommal. Le is vágott kettőt, amikor valaki a sűrűből kiabálni kezdett:
– Ínyenc kapitány, mit keresel az én szigetemen?
– Csak egy kis citromot a limonádémhoz! – Ínyenc hangjában cseppnyi félelem sem bujkált, azonban…
– Nesze! Nesze!
A bokrok mögül valaki dobálni kezdte a kalózokat citrommal. Szegény Bödönt el is találta egy, aki lehuppant a földre. Pik-pak-puk, három citrom még a feje búbjára is esett.
– Azt hiszem, eltört a lábam – nyögte. – ÉS a fejem tetején ragadt egy citrom.
– Nem, az pukli! – vetette oda fél vállról az egyik kalóz.
Közben a kapitány hadakozni kezdett az ismeretlennel.
– Ne dobálj, hé! Megsebesítetted a tengerek legjobb szakácsát! Most mit fogunk vacsorázni?
– Hogy gondolod, hogy csak úgy ingyen kiszolgálhatod magad az én citromomból? – jött a hang a bokrok mögül.
– Mit kérsz cserébe? – így a kapitány.
– A titkos muffin receptedet akarom!
– Honnan tudsz a titkos muffin receptemről? Azt senkinek sem árulhatom el, ősi családi titok, még az ükanyám ükanyja kísérletezte ki!
– Akkor nem kaptok citromot! Hordjátok el magatokat a szigetemről, ha jót akartok magatoknak!
Puff, puff! Záporoztak a citromok.  
– Mégis csak kapunk citromot! – súgta Ínyenc a kalózoknak. – Szedjétek össze gyorsan!
– Nem vihetitek el a citromomat! – rontott elő váratlanul a bokrok rejtekéből az ismeretlen. Ráugrott Ínyenc hátára, aki elkezdte püfölni a fakanalával, miközben forgott vele, mint a búgócsiga. Ahhoz képest, hogy milyen szikár volt, szívósan állta a támadást.
– Engedj el! Összekócolod a szakállamat!
– Jaj, hagyd abba a forgást, szédülök! – kiabálta a másik.
Hirtelen elengedte a kapitányt és a hátára esett, hogy csak úgy nyekkent. Egy ősz, nagyszakállú öregember volt. Ínyenc jobban megnézte, és láss csodát!
– Nahát, te Serpenyő vagy, az eltűnt szakács!
– Így van. Ide száműzött Keltkalács kapitány, miután azt mertem mondani, hogy cukor nélkül is lehet finomakat enni! Azóta ez a sziget az otthonom. …és nem igaz, hogy megsebesítettem a tengerek legjobb szakácsát, hiszen én vagyok az – tápászkodott fel.
Ez nem esett túl jól Bödönnek, de a lába jobban fájt.
– Gyere velünk, úgy látom, ideiglenesen úgyis üresedés van nálunk – nézett Ínyenc a szakácsára, aki sajgó lábát tapogatta.
Serpenyő meglepődött a kérésen, de örült, hogy végre elhagyhatja a szigetet.
– Rendben, de várnotok kell egy kicsit, amíg összepakolom a tésztaszűrőmet, a pogácsaszaggatómat és a többi edényemet. No meg nemrég raktam formába a legújabb házi gumicukromat, amely természetesen sosem látott cukrot! – hahotázott Serpenyő. – Legalább egy óra, amíg megdermed.
– Hú, abból kaphatunk? – nyáladzott a legénység. – Még sosem ettünk igazi házi gumicukrot.
– Hogyne, ha segítetek bepakolni a cókmókjaimat.
– Mondd csak, nincs itt valamerre egy kis méz lelőhely? – érdeklődött Ínyenc. – Kimerültek a készleteink.
– Ó, tudom, hiszen jól emlékszem, te csak azzal tudod meginni a limonádédat. Akad, ha éppen szeretnél, nem is olyan messze. A part mentén haladjatok a folyóig, a partján aztán felfelé, és százlábnyira találtok egy hatalmas banánfát. Ez az egyetlen a szigeten. Tele van méhkassal. Ha szerencsétek van, és ügyesetek vagytok, szerezhettek mézet.
A legénység egyharmada eltűnt az öreggel, a másik harmada tele szedte a zsákokat citrommal, és visszavitte Bödönt a fedélzetre, hogy az orvos elláthassa törött lábát. A maradék, a legbátrabbak pedig elmentek mézért, de előtte elvettek néhányat Serpenyő tésztaszűrőiből.
Ínyenc régóta ismerte Keltkalácsot. Ős ellenségek voltak, amióta csak hajósinasként együtt szolgáltak a Kehely nevű hajón. Szinte mindent ellentétesen csináltak, mást szerettek, mást ettek és mást ittak. Egyetlen közös szenvedélyük volt, a friss ananász.
A Kondér elhagyta a ciromszigetet tele citrommal, banánnal és mézzel, no meg Serpenyővel. Bödön ülepig begipszelve pihent kabinjában, Ínyenc pedig kedélyesen kortyolgatta frissen készített limonádéját a kormány mögött, miközben Dr. Appendicitisz lekezelte a méhcsípéseket.
– Nevezzük ezt a szigetet mostantól Limonádé-szigetnek, hiszen minden megvan rajta, ami egy igazán jó limonádéhoz kell! – azzal Ínyenc nagyon szürcsölt a szívószáljával.
– Hurrá! – kiáltott a legénység. – Éljen! Éljen!
– Merre vegyük az irányt, kapitány? – kérdezte Pesto.
– Keressünk egy kókuszdió szigetet, egy kis süteményre vágyom! – felelte Ínyenc kapitány.