Egyszer volt, hol nem volt, mesélték, hogy itt a falu végén valamikor élt egy kicsi asszony. Ez az asszonyka olyan furfangos egy teremtés volt, hogy még a pokolba is eljutott a híre. Azt mondta egyszer csak az ördögök királya a legokosabb ördögnek:
– Eredj fel a földre, hozd el nekem azt a furfangos kis asszonyt, hadd lássam, tényleg annyira furfangos-e, mint ahogyan mondják.
Fogta magát az ördög, fel is ment a földre. Amikor odaért a kis asszony házához, az éppen ott állt az udvaron, kezében kannával, s nagy szemeket meresztett a patásra, amikor meglátta. Az ördög nem teketóriázott, belevágott rögvest a közepébe.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kovács meg a felesége. A kovács esténként el-eljárt a közeli ivóba, ahonnan csak késő éjjel tért haza. A felesége mindig pörölt vele:
– Elissza azt a kis pénzt is, amit megkeres, aztán meg félre patkolja a lovakat, meg széjjelkalapálja a körmit! Egyszer azt veszi észre kend, hogy nem fogom beengedni! Akkor aztán ott alszik, ahol akar!
A kovács szelíd ember volt, hümmögött a bajusza alatt, levette a csizmáját, elmondta az esti imát, lefeküdt, aztán aludt.

Ezt a történetet még a nagyanyám mesélte az apámnak Csárda-pusztán, amikor még olyan kisgyerek volt, hogy a lovára is csak egy kis sámliról tudott felszállni. Rég történt. Akkoriban, amikor az emberek még egyszerű fejszével jártak az erdőre fát vágni. A szegényember korahajnalban kelt, hogy aznap jó nagy adag fát kivágjon és felhasogasson. Amint feljött a nap, vállára vette a fejszéjét, amelynek végén ott himbálózott a batyuja, s indult is. Alig múlt hat óra, már kint dolgozott az erdőn. Csitt-csatt, csitt-csatt! Járt a fejsze, repkedtek a szilánkok. Délelőtt tájban leült egy fatönkre, hogy megélezze a fejsze élét. Közben énekelni kezdett, hiszen nótázás közben gyorsabban telik az idő.

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy erdőjáró meg a felesége. Az erdő közepén, csillogó víztükrű tó partján éltek takaros kis házban. Az asszony csodaszép volt, látta is ezt a tó tükrében, amikor vízért járt fényes vödreivel, és közben nevetve énekelt a tükörképének.
Az erdőjáró minden reggel útnak indult, járta az erdőt, hol fát vágott, hol az állatoknak segített. Erdész is volt, favágó is, meg vadász is. Általában csak este tért haza, amitől az asszony egyre szomorúbb lett.
– Megígérem, hogy holnap időben jövök! – mondta a férje.