Barion Pixel Versek
To Top
Image

A világjáró fogkefe

Nyomtatás E-mail

Volt nekem egyszer rég egy huncut fogkefém.
Egy pohárban lakott a mosdó peremén.
Reggel, este tisztára mosta ínyemet,
Cserébe várta a legfrissebb híreket.
Mert kíváncsi egy szerzet volt, azt meghiszem.
Tudni akarta a világról, hogy milyen.
Egy szép nap elbújt a szappantartó mögött,
És a nyitott ablakon át, hopp! megszökött.
Hallottam aztán hírét, mert amerre járt,
Csak összekent mindent, vagy éppen megsikált.
Fényesre kefélte egy nagy templom tornyát,
És kikormolta a mozdonykémény torkát.
Aztán a vonaton felutazott Pestre,
S egyre csak a sikálni valót kereste.
Kérdezgette, az Országházat ki látta?
Amikor meglett, hófehérre sikálta.
A Duna mellett három hétig poroszkált,
Hogy lássa a két nagy lánchídi oroszlánt.
Kedve támadt látni a Fekete-tengert,
Mit megsikálni eddig még senki sem mert.
Gondolta, majd végig utazik a Dunán,
S beugrott a vízbe egy fényes délután.
De csalódott, amikor a tengerhez ért,
Hiszen nem látott ott semmilyen feketét.
Mérgében egyre csak a hajókat leste,
Melyik fut ki egy távoli kontinensre?
S amikor odaért, tudod, hogy mit csinált?
Bekente bagarollal egész Afrikát.

Anyácskám, apácskám

Nyomtatás E-mail

Anyácskám, ölelj át,
Ha közel az éjjel,
Adj rám hálóinget
Arany dísz-szegéllyel!

Anyácskám, mesélj még,
Soha ki ne fogyjál,
Ülj az ágyam mellé,
Mese szálat fonjál!

Anyácskám dúdolj egy
Altatódalt nekem,
Simogasd párnára
Lehajtott kis fejem!

Anyácskám küldj csókot,
Ha elér az álom.
Éjen át megóvjon,
Holdfény megtaláljon!

Apácskám ébressz fel,
Ha eljön a reggel!
Nézz arcomba hosszan,
Szerető szemeddel.

Apácskám emelj fel,
Két erős karoddal,
Röptess fenn az égen,
Ugranék azonnal.

Apácskám fonj reám
Áldásból koszorút
Kitárt karral engedj,
Ha hív engem az út.

Apácskám óvd léptem,
Mint nap süt a tájra.
Űzd el felhőimet,
Anyácskám szavára.

Anyácskám, apácskám
Hazatérnem oly szép!
Vigyázzatok reám,
Mintha gyermek volnék!

Bújócska

Nyomtatás E-mail

Bújócskázni támadt kedve
A katicabogárnak.
Fel is kérte azonnal a
Kis fülbemászót párnak.
Kiszámolták az elején,
Hogy ki legyen a hunyó,
A katicabogárkára
Esett a kiszámoló.
El is bújt a fülbemászó
Egy kövér fűszál mögött,
Húszig számolt a katica,
S felemelt minden rögöt.
Kereste a játszótársát
Ág alatt és kő felett,
Bejárta az egész rétet,
Mégsem tudta, hol lehet.
Már majdnem mindent feladott,
Azt gondolta hiába…
Ekkor jött ám rá hirtelen,
Hogy a fűnek nincs lába!
Megtalálta a barátját,
Így most ő következett.
Egy levél alá rejtőzött,
Még lélegzetet sem vett.
De időközben beborult,
A nap is bújócskázott.
Vízcseppek hulltak az égből,
A száraz föld elázott.
A katica odahívta
Megbújni a barátját,
Míg a vihar odébb vonult,
Ők békében kivárták.
Aztán táncolva, s röpködve
Köszöntötték a napot,
Amely újra fenn ragyogott,
És jó meleget adott.

Erdei zenebona

Nyomtatás E-mail

Megnősült ifjabb Vaddisznó,
Mert magában élni nem jó.
Elvette szép Vadmalacot,
A pár nagy-nagy lagzit csapott.

Volt áfonyás, szedres torta,
Nyárson sütött makk, meg torma.
Rántott szarvasgomba kucsma,
Harapta, aki csak tudta.

Tölgyfahordóban érlelt bor
Csapra ütve szanaszét folyt.
A menyasszony majd’ belehalt,
Hogy nem szerveztek zenekart.

Vitte a hírt harkály Ödön,
Aki zenész, ide jöjjön!
Gyűlt is a hangszerek sora,
Lett ám jó nagy zenebona!

Farkas fújta a trombitát,
Mikor fáradt, csak ordibált.
Légy hangszere lett a fagott,
A csiga csak óbégatott.

Hegedűt húzott a szárcsa,
Zengett pók pengette hárfa.
Cimbalmot vert a cinege,
Egész erdőn szólt a zene.

Furulyát fújt a kis fecske,
Nagybőgőn játszott a medve.
Róka pörgette a dobot,
A szúnyog sült combot lopott.

Friss csárdást járt a giliszta,
Mert a bort mindet megitta.
Pofon csapta a kis csigát,
Még a szeme is kettéállt.

Az ifjú pár úgy megijedt,
Sosem láttak ők még ilyet.
Erdő mélyre elcsörtettek,
Kettesben sárfürdőt vettek.

Talán őket megtalálod,
Ha az erdőt csöndben járod.

  • 1
  • 2

Minden jog fenntartva © 2020 Bábel Antónia

Bankkártyás fizetés:          Weboldal: Tomor Visual Graphics