Barion Pixel Janka útja könyvbemutató
To Top
Image
Híreink

Janka útja könyvbemutató

Nyomtatás E-mail

Július 10-én lezajlott a Janka útja című mesekönyv bemutatója. 

A szerző beszélgetőpartnerei dr. Ablonczy László, a Gyermekszív Központ gyermekellátásért felelős orvosigazgatója, illetve dr. Somogyvári Zsolt, a Peter Cerny Alapítvány szakmai vezetője voltak. A beszélgetést Ordasi Brigitta moderálta. 

A könyvbemutatón a vendégek betekintést nyerhettek a könyv elkészültének részleteibe, megismerhették Janka történetét, és részleteket hallhattak a nyolc meséből álló mesekönyvből. Dr. Somogyvári Zsolt az utolsó szó jogán átnyújtott Jankának és Lenkének egy játék mentőt, amely a Cerny mentők kicsinyített mása.

A bemutató után a vendégek megtekinthették a rendezvényre érkezett Cerny mentőt belülről.

Az eseményt többek között megtisztelte jelenlétével dr. Somoskövi Orsolya, Janka kezelőorvosa, illetve Király Kata, a transzplantált gyermekekért felelős nővér, továbbá Simóka Nóra, az intézet pszichológusa is, illetve Dominik, a többszörösen szívműtött, szintén dabasi kisfiú.

Az eseményt követően a vendégek így vélekedtek: "Az egész délután tele volt lélekkel!" "Új gondolatokat ébresztett bennem a bemutató." "Fantasztikus volt!" "Feltöltődtem!" "Nagyon örülök, hogy eljöttem." "Ezt a hosszú sort nem tudom kivárni!"

A Janka útja megvásárlásával hozzájárul ahhoz a kétmillió, illetve ahhoz az egymillió forinthoz, amellyel a Gyermekszív Központot, illetve a Peter Cerny Alapítványt kívánjuk támogatni.

A könyv megjelenését támogatta Dabas Város Önkormányzata és az NKA. Ajánlja Simóka Nóra, dr. Somoskövi Orsolya és Tóth Szilvia, a Dabasi Egyesített Óvodák vezetője.

 

 

 

 

Minden jog fenntartva © 2020-2021 Bábel Antónia

Bankkártyás fizetés:  barion card strip intl 300px 2021         Weboldal: Tomor Visual Graphics